Kezdő
Koncertek
Kapcsolat

Múltbeli koncertek, alkalmak

« korábbi évek
későbbi évek »

Via crucis koncert

2025. október 25.  szombat   17:00
Kunszentmiklósi református templom
A következő hangversenyen Liszt ''Via crucis'' (A keresztút) című oratóriumát adjuk elő. A mű Krisztus szenvedésének történetét idézi meg abban a rendben, ahogy azt a római egyház hagyományai rögzítették. A műben az énekes szólisták Pilátus és Jézus szavait jelenítik meg, a kórus pedig a történteket szemlélő hívek érzelmi reflexióit. A bevezető és a tizennégy rövid tétel központi szereplője az orgona, amely szűkszavú, és a későromantika korában igen modernnek számító zenei eszközökkel kommentálja a keresztút eseményeit. Különösen izgalmas, hogy a zeneszerző jónéhány tételben kizárólag a hangszert beszélteti: tisztán dallamok és harmóniák segítségével írja le az eseményeket. Az orgonaszólamot a hangversenyen Ferenczyné Koós Anita játssza.

Via crucis koncert

2025. október 23.  csütörtök   17:00
Kiskunhalasi református templom
A következő hangversenyen Liszt ''Via crucis'' (A keresztút) című oratóriumát adjuk elő. A mű Krisztus szenvedésének történetét idézi meg abban a rendben, ahogy azt a római egyház hagyományai rögzítették. A műben az énekes szólisták Pilátus és Jézus szavait jelenítik meg, a kórus pedig a történteket szemlélő hívek érzelmi reflexióit. A bevezető és a tizennégy rövid tétel központi szereplője az orgona, amely szűkszavú, és a későromantika korában igen modernnek számító zenei eszközökkel kommentálja a keresztút eseményeit. Különösen izgalmas, hogy a zeneszerző jónéhány tételben kizárólag a hangszert beszélteti: tisztán dallamok és harmóniák segítségével írja le az eseményeket. Az orgonaszólamot a hangversenyen Ferenczyné Koós Anita játssza.

Önálló hangverseny

2025. június 14.  szombat   17:00
Budapest Rákospalota-Óvárosi református templom
Kórusunk a koncert első blokkjában a 42. zsoltár különböző feldolgozásait énekli, kettő közülük igazi csemege. Ez után egy Hindemith mű következik, amely mind a 6 tételében egy képet tár a hallgatók elé, sokszor meglepő hangzásokkal lefestve azt. A koncert harmadik harmadában pedig Kodály kórusművek következnek, több közülük igen ritkán énekelt gyöngyszem. Szeretettel várjuk kedves közönségünket!

Nagypénteki istentiszteleti szolgálat

2025. április 18.  péntek   17:00
Budapest-Fasori református templom
Liszt Ferenc Via crucis - a keresztút - című művét énekeljük a templom nagypénteki istentisztelete keretében.

Önálló hangverseny

2025. március 30.  vasárnap   17:00
Budapest-Hold utcai református templom
Arany János karnagyunk életének kerek évfordulója alkalmából szeretnénk őt és a kedves közönségünket is megörvendeztetni néhány különleges kórusművel. Ezek többségében ritkán hallott művek, de szeretett karnagyunk eddigi tevékenységében jelentős szerepet játszottak.