| << 4. és 5. tétel | 7. tétel >> |
Johannes BRAHMS: Német requiem
6. tételZenetanárok körében szokás a hangnemet az otthonunkhoz hasonlítani. Reggel felkelünk, elmegyünk valahova, talán több helyre is, aztán este visszatérünk ugyanoda, ahonnan elindultunk. Egy zeneszám is elkezdődik egy hangnemben, amitől időközben lehet, hogy eltér a szerző, akár bejárhat több hangnemet is, de a végén (hacsak nem akar közfelháborodást kelteni) biztos, hogy ugyanoda fog visszatérni.
A Rekviem 6. tételét két olyan akkord nyitja, amiből nem nagyon derül ki, hogy mi lesz az alaphangnem. Ráadásul egymáshoz képest is elég távoliak, ami igen titokzatossá teszi a kezdést. Ezt követi a kórus, amely mintha nem találná a hangnemet. Keresgél. A lezárásoknál sincs az az érzésünk, hogy visszaérkeztünk valahova. Persze, mert nincs hova visszaérkezni.
A kedves Olvasó már talán gyanakszik, igen, természetesen megint a szöveg miatt van mindez:
"Denn wir haben hie keine bleibende Statt, sondern die zukünftige suchen wir."
(Mert nincsen itten nekünk maradandó helyünk, hanem az eljövendőt keressük. Zsid 13,14)
Bár bizonyos szabályokat teljesen figyelmen kívül hagy a szerző az idézet értelmezése érdekében, azért a zene nem válik hallgathatatlanná. Sőt nagyon is érdekes lesz tőle. Figyeljük csak:
A témát imitációs formában is megmutatja. Először az alt, aztán a tenor, végül a szoprán és a basszus egyszerre lépnek be. A "bleibende" (maradandó) szónál kétszer is feltünően hosszú tartott hang szerepel, először a szopránban, aztán az altban. Ez utóbbi különösen is érzékletes, mert itt a többi szólam már lezárta a frázist.
Itt egyszercsak ismét megszólal a bariton szólista:
"Siehe, ich sage euch ein Geheimnis: Wir werden nicht alle entschlafen, wir werden aber alle verwandelt werden, und dasselbige plötzlich, in einem Augenblick, zu der Zeit der letzten Posaune."
(Ímé, titkot mondok néktek: Nem fogunk ugyan mind meghalni, de valamennyien el fogunk változni; és akkor, nagy hirtelen, egyetlen szempillantásban, az utolsó trombitaszó idején. 1Kor 15)
Ez egy hatalmas sodrású, félelmetes erejű zenét vált ki.
"Denn es wird die Posaune schallen, und die Toten werden auferstehen unverweslich, und wir werden verwandelt werden. Dann wird erfüllet werden das Wort, das geschrieben steht: Der Tod ist verschlungen in den Sieg."
(Mert megzendülnek a harsonák, és a holtak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi pedig elváltozunk. Akkor azután beteljesedik az Ige, amely írva van: Elnyeletett a halál diadalra.)
"Tod, wo ist dein Stachel? Hölle, wo ist dein Sieg?"
(Halál, hol a te fullánkod? Pokol, hol a te diadalmad?)
És a konklúzió:
"Herr, du bist würdig zu nehmen Preis und Ehre und Kraft, denn du hast alle Dinge erschaffen, und durch deinen Willen haben sie das Wesen und sich geschaffen."
(Méltó vagy, Uram, hogy végy dicsőséget és tisztességet és erőt, mert te teremtettél minden dolgot, és a te akaratod által vannak és teremtettek mindenek. Jel 4,11)
Mindez egy óriási, mégis nagyon ihletett fúgában bontakozik ki. Az alt mutatja be a témát, aztán a szoprán, a basszus, és végül a tenor lépnek be, hogy ők is elénekeljék. Felhívom a figyelmet a téma 3. ütemére, amit többször is "kifejt" a szerző.
 |
| fúgatéma |
A folyamat előről kezdődik, de itt már a szólamok egy kicsit türelmetlenebbek: nem várják meg az előző téma végét, egymás szavába vágnak (téma torlasztás):
Van, hogy egy résznek külön sajátos karaktere van. Ez történik a "zu nehmen Preis und Ehre" egyik kidolgozásakor, amikor a fafúvósok táncos motívuma különös színt külcsönöz a zenének. Ez után újra kissé összetorlódnak a fúgatémák.
A felfokozott zenét egy érdekes ötlettel fokozza még tovább a szerző: a "zu nehmen Preis und Ehre" hangjait egybefűzi, és ezzel egy végeláthatatlan felfelé törekvő hangsort képez.
Hát ezt már nem nagyon lehet fokozni. Ezért a tenor egy új témába kezd, amit a női szólamok is átvesznek:
Ezt a téma később bővebben is megjelenik, amit meg lehet figyelni az egész tétel meghallgatásakor.
Nagy Attila
| << 4. és 5. tétel | 7. tétel >> |