| << 2. tétel | 4. és 5. tétel >> |
Johannes BRAHMS: Német requiem
3. tételA 2. tétel éteri befejezése után most ismét a földön járunk. Szikár zenekari kíséret mellett, minden bevezetés nélkül ragadja magához szót a bariton szólista: "Herr, lehre doch mich, daß ein Ende mit mir haben muß, und mein Leben ein Ziel hat, und ich davon muß." (Uram, tudasd velem, mikor kell elmúlnom, és jelentsd meg az én napjaim mértékét! Hadd tudjam, hogy milyen múlandó vagyok! Zsolt 39,5)
A témát a kórus is megismétli:
Egy izgalmas hangnemi trükkel a szólista második megszólalása fél hanggal magasabban kezdődik, így egy kicsit emelkedettebben szólal meg a következő félmondat: "Siehe, meine Tage sind einer Handbreit vor dir..." (Ímé, az én napjaim, csak mint egy arasz előtted...) Érdemes megfigyelni, hogy a "dir" szónál milyen távoli harmóniát ír a szerző, ezzel érzékeltetve az Isten és az ember közötti távolságot.
Itt jelenik meg az a motívum, ami Antonín Dvoráknak, Brahms tanítványának annyira megtetszett, hogy csellóversenyének 1. tételének a főtémájában fel is használta.
 |
| Dvo?ák által felhasznált motívum |
Mielőtt tovább tanulmányoznánk a rekviemet, hallgassuk meg Dvorák említett művének az elejét, ahol a zenekar mutatja be a főtémát.
A mondat második fele bár értelmileg ugyanazt fejezi ki, a megközelítése mégis talán inkább az ember felöl történik. "...und mein Leben ist wie nichts vor dir." (...és az én életem olyan előtted, mint a semmi.) A zene nagyon érzékenyen alkalmazkodik ehhez az apró különbséghez, hiszen pont ezek a kis különbségek azok, amik érthetővé teszik számunkra a szöveget. Ütem felénél kezdődő hangok, szaggatott dallam jellemzi ezt a részt. A mondatot a kórus megismétli, innentől kezdve többször találkozhatunk a Dvorák által felhasznált motívummal.
A rész lezárása mi lehetne más, mint:
A következő szövegrészt leginkább a szólistára bízza a szerző, a kórus itt csak a summáját, az első mondatát ismétli meg. "Ach, wie gar nichts sind alle Menschen, die doch so sicher leben! Sie gehen daher, wie ein Schemen, und machen ihnen viel vergebliche Unruhe; sie sammeln und wissen nicht, wer es kriegen wird." (Bizony, merő hiábavalóság (milyen semmiség) minden ember, aki mégis oly biztonságban tudja magát. Úgy járnak, mint az árnyék, és szereznek maguknak sok hiábavaló nyugtalanságot; gyűjtenek s nem tudják, ki fogja azt betakarítani.)
Mindezek után a szólista (a szónok) felteszi a kérdést: "Nun Herr, wes soll ich mich trösten?" (Most hát, Uram, mit reméljek?) Most a kórus (a hallgatóság) ragadja magához a szót. A szólamok egymás szavába vágva teszik fel újra és újra a szólista által feltett kérdést.
Az idézet utolsó mondata: "Ich hoffe auf dich." (Benned van bizodalmam.) Ez az első mondat, amit nem a szólista (a zsoltáros) mond, hanem a kórus (?). A hangnem itt változik d-mollról D-dúrra, mely az egész tétel végéig megmarad.
A tétel egy hatalmas fúgával zárul: "Der gerechten Seelen sind in Gottes Hand und keine Qual rühret sie an." (Az igazaknak szívei Istennek kezében vannak és semmi nyomorúság nem érheti őket. Bölcsességek 3,1) Ez a Bécsben tartott első előadás zárófúgája volt. A szólamok bonyolult mozgása alatt végig egy tartott hang szól (orgonapont), amit az üstdobos olyan elánnal játszott, hogy az egész fúgát elnyomta. Ez nagyban közrejátszhatott abban, hogy ez a koncert nem volt sikeres. A tartott hang barokk hagyomány szerint a biztos alapot jelképezi.
Nagy Attila
| << 2. tétel | 4. és 5. tétel >> |