| 2. tétel >> |
Johannes BRAHMS: Német requiem
1. tételAhogy azt a címből sejthetjük, a mű eltér a hagyományos latin szövegtől. A szerző maga állította össze a szöveget német nyelvű bibliai idézetekből. Mesterének tekintett Schumann, majd édesanyja halála késztethette Brahms-ot a komponálásra. Édesanyjára való emlékezés leginkább az 5. tétel bensőséges hangvételében érhető tetten. A 7 tételes mű szimmetrikus felépítésű. Az első és utolsó tétel mind szövegében, mind zenéjében rímel egymásra, de ez csak az egész művet végighallgatva nyeri el jelentőségét.
Az első tétel mélabús harmóniái között egy utalásra lehetünk figyelmesek, amit egy dalostársunk, Szőllőssy Noémi vett észre, és osztott meg velünk. A mai német himnuszra emlékeztette őt az egyik motívum, ami nem tűnik véletlennek, hiszen többször is megismétlődik. Azonban ez a dallam abban az időben nem a német himnusz dallama volt, jelentése nem biztos, hogy az, aminek elsőre tűnik. Ez az akkoriban "Gott erhalte" néven ismert dallam az osztrák császárt dicsőítő ének volt, amit Haydn komponált, és később egyik vonósnégyes tételében variációs formában fel is dolgozott. A dallam felelevenítése céljából hallgassunk bele ebbe a tételbe:
Most figyeljük meg a kottában bejelölt motívumokat!
 |
| a "Gott erhalte" motívum |
Bár vannak vélemények, mely szerint ugyanez a motívum a 42. genfi zsoltár kezdő hangjaira lenne utalás, a requiem protestáns voltát kiemelendő, Brahms levelezése alapján mégis biztosra vehető, hogy ez politikai utalás. Erről tanúskodik a következő idézetet:
Brahms levele:
"Adolf Schubringnak [Bécs,] 1869. február [16.]
Kedves Barátom.
[...]
Lehet, hogy még nem fedezted fel Requiememben a politikai célzást?
A "Gott erhalte" hangjaival kezdődik - az 1866-os évben."
1866: a porosz-osztrák háború éve, porosz győzelemmel. Brahms egyfelől nagy tisztelője volt Bismarcknak, ugyanakkor nem nézte jó szemmel, hogy Ausztriát kihagyja a német egységből.
Az első szövegrészlet a következőképpen hangzik: Selig sind die da Leid tragen, denn sie sollen getröstet werden. (Boldogok, akik szomorkodnak, mert ők megvígasztaltatnak. Mt 5,4) Figyeljük meg, hogyan építi fel ezt a mondatot a szerző! Mint sok más jézusi kijelentés, ez is emberileg teljesen érthetetlen, de talán pont ez az, ami lehetővé teszi, hogy egy magasabb rendű igazságot megérthessünk. A feszültség a mondat első felében van: "boldogok, akik szomorkodnak", azon belül is a német "Leid" (bánat) szó a meglepő. Ezt a szerző egy akkoriban újszerű, de ha a filmzenékre gondolunk, akkor mondhatjuk, hogy máig divatos ún. tercrokon fordulattal emeli ki.
Most hallgassuk meg a tétel bevezetését, és az első mondatot egészében. Aki jól figyel, az felfedezhet az eddig mutatottakon kívül még egy "Gott erhalte" motívumot.
A következő szövegrészlet a 126. zsoltárból való:
Die mit Tränen säen, werden mit Freuden ernten.
Sie gehen hin und weinen, und tragen edlen Samen, und kommen mit Freude und bringen ihre Garben.
(Akik könnyhullatással vetnek, örömmel fognak aratni.
Kimennek és sírnak, és viszik vetőmagjukat, és jönnek majd örvendezve és hozzák az ő kévéiket.)
Ez a fajta fokozás, amikor két egymás utáni mondat ugyanazt mondja el kicsit más szavakkal, bevett szokás volt az ószövetségi zsidó irodalomban. Brahms ehhez alkalmazkodva mindkét mondat második feléhez ugyanazt az örvendező zenei anyagot használja, mintha csak egy refrén lenne. Első felük keserves hangulatát viszont némileg különbözőképpen festi meg, bár a hangok leszállításának eszköze mindkét esetben nagyon fontos. A "die mit Tränen säen" résznél a hangnemváltás meglepetését használja ki. Ahhoz, hogy ezt érzékelni tudjuk, hallgassuk meg az előbb hallgatott rész végét, és a most tárgyalt rész első felét! Egyben megfigyelhetjük a két mondatrész közötti kontraszt zenei kifejezését is.
Brahms nagyon jól ismerte Bach művészetét. Már 15 éves korában műsorra tűzi a mester fúgáit koncertjein. Ezért nem véletlen, hogy egy-egy szó megfestése oly érzékletes az ő műveiben. Most figyeljük meg a "weinen" (sírni) szó megjelenéseit. Először rövid, lehajló, majd a szopránban hosszú melizmákhoz leszállított hangok párosulnak. Ebben a részben megfigyelhetjük a "Gott erhelte" újbóli megjelenését is. Most is az előző rész végétől kapcsolódunk be a folyamatba:
Eddig javarészt a kórus szemszögéből vizsgáltuk a szöveg és a zene kapcsolatát, most nézzük meg, hogy mit csinál a szerző egy következő részben a zenekarral. A szöveg még mindig sie gehen hin und weinen.
A három hangos ereszkedő motívumokkal egyrészt egy olyan atmoszférát teremt, hogy ha nem is ismernénk a szöveget, akkor tökéletesen éreznénk a hangulatát, másrészt a fokozást is előkészíti.
A visszatérésben különös dologra lehetünk figyelmesek: az alt egyedül énekli magas fafúvósokkal a "selig sind, die da Leid tragen" szövegrészt, amit a tenor fog átvenni.
Ezt, és a coda témáját azért érdemes megfigyelni, mert a 7. (utolsó) tételben vissza fog köszönni, ezzel jelezvén a két szöveg közötti kapcsolatot.
Hogy Brahms mennyire mestere volt a komponálásnak, jól mutatja egy rövid zenekari rész, amelyben a legkülönbözőbb modulálásokat (hangnem váltásokat) mutatja be a szerző. A dallam, amivel mindezt míveli nevezhető "getröstet-motívumnak", hiszen jellemzően ennél a szövegrésznél fordul elő. Ez nem sokkal a coda előtt van, ezért (egy kis előzménnyel) a codával együtt hallgassuk meg! Itt a szöveg már csak a "getröstet", tehát a vígasztalás jegyében zajlik.
 |
| getröstet-motívum egy megjelenése |
 |
| coda téma |
Mindezek után javaslom a tétel egészében való meghallgatását, amit itt lehet megtenni.
Nagy Attila
| 2. tétel >> |