| hét zeneműve elemzés >> |
Johann Sebastian BACH: Jesu, meine Freude, BWV 227
zenés ismertetőA mű alapja egy ma is igen gyakran énekelt korál, református énekeskönyvünk 294. éneke. Az első tételben a zeneszerző a népénekek egyszerűségével mutatja be a dallamot:
"Jézus én örömöm, szívemnek legelője, Jézus én ékességem. Ó, milyen régóta gyötrődik a szív, és vágyódik utánad. Isten báránya, frigyes társam, kívüled nekem a földön senki sem lehet kedvesebb."
A közösség éneke, vagy talán mondhatjuk: imádsága után egy bibliai kinyilatkoztatás következik: "Nincsen immár kárhoztatásuk azoknak, akik a Krisztus Jézusban vannak;" (Róm 8,1a)
A következő szövegrész ("akik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint." (Róm 8,1b)) "járnak" (németül "wandeln") szava hosszú melizmákkal van megfestve, ami kicsit a "tévelygés" képét vetíti elénk.
A zeneileg tökéletesen megszerkesztett művet akár retorikailag is lehetne elemezni. Az iménti részben érdemes azt is megfigyelni, hogy a mondat első felével időben sokkal többet foglalkozik a szerző, mégis, vagy talán éppen ezért is a második rész, "Lélek szerint", "nach dem Geist" lesz a hangsúlyosabb.
A 3. tételben újra előjön a koráldallam, egy kicsit bonyolultabb kísérettel, szófestésekkel. "Szárnyaid alatt minden ellenség támadásaitól mentes vagyok. (...)".
Újra egy saját zenei anyagú tétel következik a 4. tételben, ami a bibliai szakasz következő versét dolgozza fel: "Mert a lélek törvénye, mely élővé tesz a Krisztus Jézusban, megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől." (Róm 8,2) Itt már kezdhetünk sejteni némi rendszerességet abban, hogy a korál és a bibliai szakaszok egymást felváltva következnek. A tételt a három felső szólam énekli:
Előző sejtésünk alapján itt kórus tételnek kell következnie. Erre a felismerésre bizonyára számíthatott a zeneszerző, hiszen a koráldallamot igencsak elrejtette. Egy-két elvariált motívumot azért felfedezhetünk a felső szoprán szólamban. "Mit nekem bősz sárkány, nem félek a halál torkától, félelem nem érint! (...)"
És itt következik a 11 tételes mű 6., középső tétele: "Ti azonban nem testben, hanem lélekben vagytok, ha ugyan Isten lelke lakozik bennetek." (Róm 8,9a)
A mondat második fele egy egészen más zenei anyagot kap. "Akiben pedig nincs Krisztusnak lelke, az nem is az övé." (Róm 8,9a) Hallgassuk meg ezt is, az előző rész végétől.
Erre felel a 7. tételben az ember lelke a korálének hangján: "El minden kinccsel, Te vagy az én gyönyörűségem, Jézus, én vidámságom! (...)" A dallam a legfölső szólamban van, a többi szólamnak a szövegfestés szerepét szánja a szerző. Meg lehet figyelni például a "weg" (el) szó kiemelését.
A 8.tétel újra 3 szólamú, ami emlékeztethet minket a 4. tételre, csak itt nem a fölső, hanem az alsó 3 szólam énekel. Bár az előbb elárultam, hogy melyik a középső tétele a műnek, ezen a ponton ennek tudata nélkül is gyanakodni kezdhetünk, hogy egy szimmetrikusan felépített alkotással van dolgunk.
A soron következő, 9. tételben már magabiztosan várjuk az újabb korál strófát. Jól kell figyelnünk azonban, hogy ezt kihalljuk, mert az 5. tételhez hasonlóan itt újra egy kicsit elrejti a szerző. A tétel 3 szólamban kezdődik, mely egy egészen sajátos világot teremt meg. Ebbe énekli bele a 4. szólam a koráldallamot. A "Gute Nacht ihr Sünden" (Jó éjszakát bűnök) szöveg a lemondásról szól. Bár a korált éneklő alt szólam sziklaszilárdan, és eltökélten lépeget az egyes hangokra, a felső szólamok lehajló hangjaiban mégis megjelenik valamiféle fájdalom. Nem könnyű ez a lemondás, igaz, egy pillanatig sem kérdéses. A tételben rejlő békességből mindenképpen érezhetjük, hogy ez a nekünk jó út.
A 10., utolsó előtti tételhez értünk, ahol egy-az-egyben visszaköszön a 2. tétel témája (szimmetria!). Azonban az első néhány ütem után egy olyan fordulatnak lehetünk fültanúi, mellyel Bach kb. 100 évvel megelőzte saját korát. Gyengébb idegzetűek most ne figyeljenek, egy kis zenei elemzés következik. A 2. tétel e-moll kezdetű szakasza (tonika) H-dúrra (dominánsra) zárt, a H-dúrral induló szakasz pedig e-mollra (illetve tétel végén E-dúrra). Ez teljesen megfelel az akkori zenei elvárásoknak. Ugyanígy indul a 10. tétel is, a H-dúr zárlat után viszont hirtelen és váratlanul G-dúrral folytatja a művet. Ez igaz, hogy az e-moll paralel hangneme, a H-dúr zárlat után mégiscsak tercrokon fordulat. Ez 100 évvel később, a romantika korának volt egy nagy újítása. Igaz, hogy a jelenség már előtte is létezett, de arra, hogy csak bizonyos helyeken, jelentéssel bírva forduljon elő, nem találunk példát. "Hogyha immár a Lélek azé, aki Jézust a halottakból feltámasztotta, lakik bennetek," ...és itt jön a fordulat: "akkor ugyanaz, aki Krisztust feltámasztotta holtából, a ti halandó testeiteket is élővé fogja tenni, azáltal, hogy az ? lelke lakik bennetek. (Róm 8,11)". Olyan ez, mint egy prédikáció, ahol a konklúzió kimondásakor a szónok felemeli a hangját. Ez a mű egy igehirdetés. Alapja a bibliai Ige, amit a szerző értelmez, magyaráz.
A mű zárásaként újra elhangzik a korál, az 1. tételben megismert legegyszerűbb felrakásában. "Hátra, szomorúak, mert az én örömöm mestere, Jézus, ím belép. Azoknak, akik Istent szeretik, még a bánatuk is inkább örömmé változik. Itt már kibírom a gúnyt és csúfolódást, hiszen még a fájdalomban is maradsz Te, Jézus, az én vigasságom."
Nagy Attila
| hét zeneműve elemzés >> |