<< zenés ismertető

Johann Sebastian BACH: Jesu, meine Freude, BWV 227

hét zeneműve elemzés

J. S. Bach terjedelmében és felépítésében legnagyobbszabású kórusmotettája, az ötszólamú Jesu, meine Freude a hasonló című korálra épül: a korálkantáták mintájára korálmotettának nevezhetjük. A zsoltárszövegre írt Lobet den Herrn kivételével a hat fennmaradt Bach-motetta mindegyikében szerepel korálvers és dallam; a Jesu, meine Freude azonban az egyetlen, amely nemcsak címében, hanem 11 tétele közül 6 szakasz anyagában is a jól ismert korált idézi. Így válik többi, azonos műfajbeli testvérénél inkább a protestáns vallási érzés közvetítőjévé. A Jesu, meine Freude koráldallamot Bach orgonakompozícióiban is feldolgozta: szabad fantáziát írt rá, és megtaláljuk az Orgelbüchlein sorozat korálelőjátékai között is. Utóbbi a dallamot három figurált szólammal társít ja, amelyek közül kettő a billentyűzeten, egy pedig pedálon szólal meg.

(...)

A motetták egyébként - szinte egyetlen kivételként az életműből - folyamatosan használatban maradtak Bach halála után is. Amikor Mozart 1789-ben Lichnowsky herceggel Németországban járt, és Lipcsében a Tamás-templom orgonáján improvizálva úgy bámulatba ejtette hallgatóságát, hogy azok azt hitték, a nagy Bach mester szelleme támadt fel, a kórus köszönetképpen a Singet dem Herrn című kétkórusos motettát énekelte el a vendégnek. A mű nagyszerű szépsége annyira megragadta Mozartot, hogy utána a Tamás-iskolában megtalálható valamennyi Bach-kompozíciót gondosan tanulmányozni kezdte. A motetták viszonylag korán megjelentek nyomtatásban is: 1802-3-ban adta ki a sorozatot a Breitkopf & Härtel cég.

A Jesu, meine Freude Bach legkorábbi lipcsei kompozíciói közé tartozik, és határozott alkalomra, a lipcsei postaigazgató feleségének ünnepélyes gyász-szertartására készült. Ennek keretében hangzott el először, 1723. július 18-án, vasárnap este. Terjedelme, belső szervezettsége jóval meghaladja valamennyi többi motettáét: tizenegy változatos összeállítású, szimmetrikusan elrendezett tétele sokkal inkább a nagyméretű kóruskantáták körébe utalja. Szövege - mint többi műfajbeli testvéréé - bibliai idézeteket és korálverseket használ fel, meghatározott rendben. Johann Franck Jesu, meine Freude című vallásos költeményének 6 strófája váltakozik a műben az Újszövetség anyagából (nevezetesen Pál apostol Rómaiakhoz írt leveleinek 8. fejezetéből) választott részletekkel. A teljes kompozíció csodálatos szimmetriát és egyensúlyt mutató zenei építménye a Christ lag in Todesbanden kantáta szerkezetévei rokon. A belső formai rendet részben a szöveg váltakozása, részben a tételek szólamszámának megválasztása határozza meg. A mű ötszólamú vegyes karra (két szoprán-, valamint alt-, tenor és basszus-szólamra) íródott, az egyes szakaszok összeállítása ezen belül 3-5 szólam között mozog. A tételek a központi 6. rész ötszólamú kórusfúgája körül szimmetrikusan helyezkednek el. A két szélső pillér zenei anyagában is megegyezik egymással: a nyitó korált követő ötszólamú tétel kevés változtatással visszatér a mű végén, közvetlenül a záró korál előtt. A két blokk közbülső három tétele quasi triós szerkezetű, amennyiben a szélső korálstrófák közé Bach egy-egy 3-szólamú részt iktat, mégpedig különböző felrakásban: az elsőt a 3 magas szólam (két szoprán + alt), a másodikat a 3 mély szólam (alt-tenor-basszus) énekli. (Elképzelhető, hogy ezeket a vékonyabb szövetű betéteket teljes kórus helyett szólóhangok adták elő.) A teljes motetta hangneme e-moll; ezen belül a centrális fúga-tétel a párhuzamos G-dúrban van, a mű második részében egy-egy C-dúr, ill. a-moll tonalitású szakasz váltja fel a főhangnemet.

A nyitó korált követő, Es ist nun nichts szövegkezdetű ötszólamú tétel kétfajta anyagot, és ennek megfelelően kétfajta szerkesztésmódot exponál. Az álló akkordokkal induló, kinyilatkoztatás-jellegű első rész homofon írásmódot alkalmaz.

Az ezzel szembenálló, melizmatikus második anyag imitációs feldolgozásra kerül. A hosszú folyondár-dallamok - mint Bachnál oly sokszor - szófestő funkciót töltenek be. A tétel szövege a következő: "Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, a kik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem lélek szerint." A szólamról szólamra vándorló melizmák a "wandeln" (=járnak) szó jelentését illusztrálják.

A tételt a 2. korálstrófa követi, ezúttal ötszólamú harmonizálásban, majd folytatódik a bibliai szöveg a három felső szólam tercettjébe ágyazva. Kezdetben a párhuzamos terc-, ill. szextmenetekben mozgó két szopránszólamhoz ellenszólamként társul az alt dallama; később azonban a szólamok önállósulnak, és finoman szövött polifóniában fonódnak össze. A korálvers következő, 3. strófáját Bach elszakítja a dallamtól és szabad kompozíciót formál belőle. Ez egyébként a szöveg legdrámaibb szakasza; valószínű ezért is nem társít ja Bach az eredendően lírai jellegű, nyugodt mozgású korálénekkel. Helyette izgalmas, a passiók turba-kórusaira emlékeztető zenét ír, tele nagy hangköz-ugrásokkal, drámai szünetekkel, plasztikus képekkel. A szöveg szabad magyar fordítása így szól: "A halál bosszújával, ezzel a félelmes sárkánnyal szemben te csak tombolj és dacolj, világ; én biztos nyugalommal éneklek. Az isteni hatalom vigyáz rám; a fenyegető mélységnek és örvénynek el kell csitulnia." Csodálatosan önti zenébe Bach a vers hangulatváltását: az első rész dinamikus ereje, szófestő aktivitása után balzsamként hat a 2. szakasz boldogító békéje.

Az ötszólamú G-dúr fúgával a kompozíció középpontjához érkezünk. A nagylélegzetű, következetesen végigírt fúga lezárja az első tömböt, a hozzátoldott különálló Adagio-rész pedig továbbvezet a tükör-szimmetriával felépített 2. szakasz felé. A határozott ritmikai profillal megrajzolt fúgatémát a tenor szólam exponálja:

A 4. korálstrófa négyszólamú harmonizálása a szokásosabb homofon felrakással szemben erősen hangszeres jellegű: a kísérőszólamok aprómozgású, ellenpontozott ritmusa, eleven polifóniája az orgona-korálfeldolgozások stílusát idézi.

A motetta két következő tétele a mű legmélyebb indíttatású, egyszerűségében legszebben megfogalmazott részlete. Az érzelmek komoly tisztasága szól az alt-tenor-basszus szólam C-dúr hármasából: a zene könnyű mozgása a lelki emelkedettség eszményi kifejezése. Csak Bach zenéjében találkozhat ilyen magaslaton a tartalom megjelenítése és a háromszólamú írásmód tökéletes egyensúlya.

Ugyanezt a hangvételt folytatja a mélyebb regiszterből magasabb fekvésbe helyezett következő tétel, amelynek megszólaltatásában a két szoprán-, az alt- és a tenor-szólam vesz részt. A Gute Nacht, o Wesen szövegkezdetű 5. korálstrófa feldolgozása cantus firmus technikát alkalmaz: az alt-szólamba került fődallamot a két szoprán és a tenor melodikus anyaga fonja körül. A teljes tétel szerkezete a korál A A B felépítésű, ún. Barformájára épül; a megismételt 1. szakaszt követő "B" rész zárósora - amely megegyezik a korálének kezdősorával - lekerekíti és keretbe foglalja a zenét. A szöveg tartalma búcsú a földi hívságoktól, bűnöktől és hiú büszkeségtől. Hányszor is foglalta Bach zenébe ezeket a gondolatokat, az istenfélő ember mély hitével, a kötelességteljesítés alázatával! A Gute Nacht, o Wesen ezeknek a zenéknek az egyik gyöngyszeme; párját talán csak az orgonára írt korálelőjátékok legszebbjei közt találnánk.

A mű zárópillére a nyitótételekhez nyúl vissza. A So nun der Geist kezdetű utolsóelőtti szakasz ötszólamú kórusa - mint korábban említettük - zenei anyagában is megegyezik a 2. tétellel; a zárókorál négyszólamú harmonizálása pedig a kompozíciót nyitó korál-változat pontos ismétlése.

Drámai felépítés, formai koncepció dolgában Bach legpompásabb mesterműveivel vetekszik a Jesu, meine Freude: tartalmi gazdagsága mellett ezért tartja az utókor a legnagyobb Bachmotettának.

Komlós Katalin, a hét zeneműve 79/4

<< zenés ismertető