Kezdő
Koncertek
Kapcsolat

Református iskolák találkozója

2004. október 30.  szombat
Budapest Sportaréna

Kórusunk legnagyobb része a Baár-Madas Református Gimnáziumban végzett tanuló, így együtt a Baár-Madas Vegyeskarral énekeltünk az órisái összkarban ezen a nagyszabású rendezvényen a Sportarénában.

A reformáció ünnepe, október 31-e előtti napon tartandó esemény a református oktatási intézmények eddigi legnagyobb seregszemléje - olvasható az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben. A Magyarországi Református Egyház által szervezett találkozó fővédnöke Mádl Ferenc köztársasági elnök. A magyarországi és határon túli református oktatási-nevelési intézmények (óvoda, általános iskola, középiskola, diákotthon, művészeti iskola, főiskola, egyetem) növendékei nyolc különvonattal és ötven autóbusszal érkeznek Budapestre. A találkozón a rövid előadások, köszöntők mellett az intézmények diáksága mutatja be értékeit: a programban szerepel óvodás körjáték, néptánc, táncjáték, sportakrobatika, népzene, népmese, énekkari és zenekari előadás, valamint labdarúgó-mérkőzés is. A rendezvényen csaknem ezer református diák lép fel. Az esemény ünnepi istentisztelettel zárul, igét hirdet Bölcskei Gusztáv püspök, a zsinat lelkészi elnöke.
A seregszemle időszerűségét emeli, hogy az elmúlt hetekben a 2005. évi állami költségvetési javaslat kapcsán az egyházak veszélyben érzik közoktatási intézményeik jövőjét - írta a zsinat kommunikációs szolgálata.

forrás: MTI - fideszfrakcio.hu



Kapcsolódó képek:

A találkozó logója

A találkozó logója
Budapest Sportaréna

Budapest Sportaréna
Együtt a kórusok

Együtt a kórusok
A Baár-Madast bemutató tabló és készít?i

A Baár-Madast bemutató tabló és készít?i
Kórus, zenekar, szónok

Kórus, zenekar, szónok
Berkesi Sándor vezényli a kórusokat

Berkesi Sándor vezényli a kórusokat
Néptáncosok serege

Néptáncosok serege
Református óvodások körtánca

Református óvodások körtánca