Paul HINDEMITH: Six chansons

Rainer Maria Rilke verse.

Hat kórusdal a költő Vergers című kötetének verseire

1. La biche

Ô la biche: quel bel intérieur

d'anciennes forêts dans tes yeux abonde ;

combien de confiance ronde

mêlée à combien de peur.

Tout cela, porté par la vive

gracilité de tes bonds.

Mais jamais rien n'arrive

à cette impossessive

ignorance de ton front.

1. Az őz (Vergers, 57. vers)

Ó, őz; régi erdőknek micsoda gyönyörű mélységei

rejlenek szemedben;

mennyi tökéletes bizalom,

mennyi félelemmel keverve.

S mindezt megtalálni

ugrásaid eleven bájában.

De soha senki nem érti igazán,

mi lakozik elérhetetlenül

homlokod ártatlansága mögött.

2. Un cygne

Un cygne avance sur l'eau

tout entouré de lui-même,

comme un glissant tableau;

ainsi à certains instants

un être que l'on aime

est tout un espace mouvant.

Il se rapproche, doublé,

comme ce cygne qui nage,

sur notre âme troublée...

qui à cet être ajoute

la tremblante image

de bonheur et de doute.

2. Egy hattyú (Vergers, 40. vers)

Egy hattyú (halad) siklik a vizen,

teljesen körül-ölelvén önmagát,

mint egy úszó festmény;

olykor-olykor épp ilyen

a személy, akit szeretünk:

egy mozgó világegyetem.

Megkettőződve közelít,

- mint ez az úszó hattyú -

zaklatott lelkünk tükrén...,

amely ehhez a lényhez társítja

a boldogság és a kétség

remegő képét.

3. Puisque tout passe

Puisque tout passe, faisons

la mélodie passagère;

celle qui nous désaltère,

aura de nous raison.

Chantons ce qui nous quitte

avec amour et art ;

soyons plus vite

que le rapide départ.

3. Mert minden elmúlik (Vergers, 36. vers)

Tekintve, hogy minden elmúlik, hát énekeljük

a tűnékeny (mulandó) dallamot;

azt, amely megvidámít,

hogy fölismerjük a mulandó lét értelmét.

Énekeljük, ami elhagy minket,

lelkesen és mívesen,

legyünk még sebesebbek,

mint a gyors elmúlás.

4. Printemps

Ô mélodie de la sève

qui dans les instruments

de tous ces arbres s'élève -,

accompagne le chant

de notre voix trop brève.

C'est pendant quelques mesures

seulement que nous suivons

les multiples figures

de ton long abandon,

ô abondante nature.

Quand il faudra nous taire,

d'autres continueront...

Mais à présent comment faire

pour te rendre mon

grand cœur complémentaire ?

4. Tavasz (Vergers, 44. vers, 1. szakasz)

Ó, dallama az éltető nedvnek,

amely (mint hangszerekben)

lombos ágaidban támad,

kísérd énekét

a mi elfúló hangunknak.

Csak rövid ideig

vagyunk képesek követni

folyamatos átalakulásaid

számtalan mozzanatát,

ó, burjánzó természet.

Amikor mi majd elcsendesedünk,

mások folytatják...

De most, e pillanatban miként

ajánlhatnám föl neked

megtelt szívem minden indulatát?

5. En hiver

En hiver, la mort meurtrière

entre dans les maisons ;

elle cherche la sœur, le père,

et leur joue du violon.

Mais quand la terre remue

sous la bêche du printemps,

la mort court dans les rues

et salue les passants.

5. Télen (Vergers, 44. vers, 6. szakasz)

Télidőben a gyilkos halál

belép a házakba,

keresi a nővért, az apát,

és hegedül nekik.

Ám, amikor a föld megmoccan

a tavasz ásója nyomán,

a halál fut az utcákon

és köszönti az arra járókat.

6. Verger

Jamais la terre n'est plus réelle

que dans tes branches, ô verger blond,

ni plus flottante que dans la dentelle

que font les ombres sur le gazon.

Là se rencontre ce qui nous reste,

ce qui pèse et ce qui nourrit,

avec le passage manifeste

de la tendresse infinie.

Mais à ton centre, la calme fontaine,

presque dormant en son ancien rond,

de ce contraste parle à peine,

tant en elle il se confond.

6. Gyümölcsöskert (Vergers, 29. vers, 3. szakasz)

A föld soha nem valóságosabb,

mint a te ágaid között, ó, szőke gyümölcsös,

és sohasem tűnékenyebb, mint a csipkékben,

melyeket az árnyékok a gyepre rajzolnak.

Ott találtatik meg, ami megmarad nekünk,

aminek súlya van és ami táplál,

tűnékeny jelenléted megmutatja

végtelen gyöngédségedet.

Ám rejtekedben, a békés forrás,

szinte szunnyadva régi medrében,

alig beszél az ellentétről,

mely a mélyén fodrozódik..