NAGY Attila: Ó, Atya Isten, irgalmas nagy Úr
Ez a feldolgozás versszakonként próbálja követni a szöveg jellegét. Az első versszak unisono-jával az dallam gyülekezeti ének mivoltát hangsúlyozva jelképezi a bűnbánat közösségben való megélését. Aztán Isten gondviseléséről éneklünk, ''kedves'' harmonizálással, és szoprán dallammal. A harmadik versszak ezzel szemben rólunk szól (legalábbis az első két sora). Szent fájdalommal gondolunk a mi gyarlóságunkra, amihez a minore hangnem, és a nyers éneklés illik. Ez utóbbi a versszak második felére megenyhül. Ennek okát azért nem írom le, mert aki eddig elolvasta ezt a kis elemzést, az már úgyis tudja, hogy a választ a szöveg értelmezésében kell keresni. A negyedik versszak kérlelését az altra bíztam egy kvarttal lejjebb, majd összefoglalásként újra elénekeljük az első versszakot, immár több szólamban.
Nagy Attila
Ó, Atya Isten, irgalmas nagy Úr,
Bűnbánó szívvel, ím, eléd borul
Hű néped, áldva felséges neved,
Hogy esdve kérje nagy kegyelmedet.
Gondolsz ránk, híven oltalmaz kezed,
Rólunk egy percre azt le nem veszed,
Irgalmasságod mindig oly közel,
És erős karod minket átölel.
Nagy jóságodra méltók nem vagyunk,
Rossz útra térve gyakran elhagyunk;
Áhítjuk mégis szent igéd szavát,
Megtérő gyermekid fogadd be hát.
Kérünk, Úr Isten, Krisztus Jézusért,
Vérrel pecsételt szent szerelmedért:
Irgalmasságod közöld mivelünk,
És tárd ki szíved, végy be, Istenünk!