Antonio VIVALDI: Magnificat
Ismertető az Oratóriumok könyvéből
Oratórium 2 szoprán-, alt-, tenorszólóra, énekkarra, zenekarra és continuóra.
9 tétel: 7 kórus, 1 szólótétel, 1 duett
A kilenc rész közül Vivaldi hetet kórusra bizott, és összesen két tétel van, amelyben szólisták szerepelnek, ám ezek egyike sem ária.
1. Magnificat. A teljes együttes zeng akkordjaiban szólal meg a dicsőítés.
2. Et exultavit. A szólisták veszik át a vezető szerepet, mégpedig a hangfajok sorrendjében, egymás után belépve. Ezt a tételt tulajdonképpen concerto formának is nevezhetnénk. Az egyes szólista belépéseket ugyanis éppúgy a zenekar ún. ritornellója választja szét, mint ahogy a concerto grossóban áll szemben egymással a szólista és a zenekar, illetve a szólista dallamvilága a zenekaréval. A kifejezés természetesen itt is a dicsőítés, amint azt a szöveg megkívánja. Csak a második szólószakaszban, az alt belépésénél színesíti a zenei képet a kórus is. Biztosak lehetünk benne, hogy ez a kórusbelépés is a kifejezés szolgálatában áll, mert az Omnes generationes szövegre esik, tehát a tömeget hangsúlyozza.
3. Et misericordia. Kórustétel, a mű talán legmegrendítőbb szakasza. A szöveg ugyan az Úr nemzedékről nemzedékre szálló könyörületességéről beszél, a zene azonban könyörgéssé, éppen az isteni kegyelemért való könyörgéssé alakítja át. Feltűnő az állandóan lüktető, az egész tételt motorként hajtó nyolcadmozgás, valamint a váratlanul széles hangközökre táguló dallamvezetés. Ezek a széles hangközök (szext, szeptima) természetesen mindig a misericordia (kegyelem) szóra esnek. Hatalmas fokozásban jut tetőpontjára a zene, míg a befejező részben, ugyancsak az ábrázolás erejének fokozása céljából, Vivaldi kromatikusán lefelé hanyatló dallammenettel festi az istenfélelmet (timentibus eum).
4. Fecit potentiam. Rövid, mindössze 23 ütemnyi kórustétel, viszont annál elementárisabb hatású. Akárcsak Magnificat-jában Bach, Vivaldi is a dispersit (szétszórta) szót állítja a zenei kép középpontjába. Valóságos viharzene a tétel, melyben a fősúly a vonóskar tombolásán van. A kórus súlyos akkordokban éppen csak recitálja a szöveget, a kifejezés erejét a zenekari tabló - a Négy évszak viharzenéinek testvére - adja meg.
5. Deposuit. Ha a harmadik tételt a mű legmegrázóbb, a negyediket a legdrámaibb tételének nevezhettük, ez mindenképpen a darab legérdekesébb szakasza. Az ugyancsak rövid terjedelmű számban énekkar és zenekar elejétől végig unisonóban halad. Nyilvánvaló, hogy ez a negatívumot kifejező tradicionális eszköz a hatalmasok letaszítását ábrázolja. A negatívum ábrázolására szolgáló unisono-technika a XVIII. században már annyira általános, hogy nem kételkedhetünk itt sem célzatában. Vivaldi azt a módszert követi, hogy egy-egy szövegszakaszból a számára legfontosabb szavakat emeli ki, és ezeknek jelentését viszi végig következetesen az egész tételen.
6. Esurientes. A két szoprán szólista duettje, continuo kísérettel. Tulajdonképpen kamara-duett, melyben a zenekar hallgat, és csak cembalo és vonós-basszus kíséri a szólistákat. A szoprán-szólamok dúsan ékesítettek, hajlékonyak és kedvesek, a kifejezés tehát a szükölködőkről való gondviselést ábrázolja: Esurientes implevit bonis.
7. Suscepit. Rövid kórustétel, a nyitókórus párdarabja, attól csak annyiban különbözik, hogy a rövid terjedelmen belül kétszer is előfordul tempóváltás (lassú-gyors-lassú).
8. Sicut locutus est. Háromszólamú kórustétel. Vivaldi ebben a darabban kiiktatja az énekkarból a tenor szólamot. A zenei anyag emlékeztet Vivaldi concertóinak gyors tételeire, a szerkesztésmód pedig a lazán kezelt ellenpontosság és a tömbszerű szakaszok ellentétére épít.
9. Gloria Patri. Háromszakaszos zárótétel. Az első, lassú részben méltóságteljes akkordok szólaltatják meg a doxológiát, majd valamivel felgyorsul a tempó a Sicut erat-ra. Végül az Amen-re ugyancsak lazán kezelt kettősfúga vagy legalábbis kéttémás fugato hangzik föl. Ennek egyik témája a gregorián korálisokra emlékeztet dallam, míg az ellenszólam a Sicut erat utolsó ütemében felhangzó melódiatöredéket fejleszti tovább.