Kezdő
Koncertek
Kapcsolat

Múltbeli koncertek, alkalmak

« korábbi évek
későbbi évek »

Adventi zenés áhítat

2018. december 02.  vasárnap   17:00
Pátyi református templom
A pátyi református gyülekezet minden adventben, és év közben is tart zenés áhítatokat templomában. Az ünnep első vasárnapjára kórusunkat kérték fel énekelni. Gyülekezeti ének feldolgozások, főként az adventi, karácsonyi énekekre írt kórusművek lesznek műsorunkon.

Fasori Zenés Esték - önálló koncert

2018. november 04.  vasárnap   17:00
Budapest-Fasori református templom
A Fasori Zenés Esték egy zenés áhítat sorozat, melyen kórusunk már több alkalommal részt vett, Pálúr János orgonaművész kántor meghívására. Ez alkalommal Poulenc, Duruflé és mai szerzők kórus- és orgonaműveit hallhatja a közönség. Genfi zsoltár feldolgozások, és más gyülekezeti ének feldolgozások is elhangzanak Gárdonyi Zsolt, Orbán György, Vajda János és Gyöngyösi Levente műveiben, olykor meglepő harmóniai fordulatokkal.

Közös hangverseny a Fidelissima Vegyeskarral

2018. október 27.  szombat   17:00
Soproni evangélikus templom
Vajda János Istenes ének című művét a soproni Fidelissima kórussal együtt adja elő a Psalterium Hungaricum. A többtételes orgonakíséretes mű mind a hét tételében református gyülekezeti énekeket dolgoz fel a szerző, olykor szólistával, 2, 4, vagy akár 6 szólamú kórus harmóniákkal. A mű a reformáció 500 éves évfordulójára készült, a darab debreceni bemutatóján kórusunk is énekelt. A két kórus két-két művet önállóan is előad.

Október a Reformáció Hónapja - nyitó zenés áhítat

2018. október 01.  hétfő   18:00
Budapest-Kálvin téri református templom
A reformáció hónapja rendezvénysorozat nyitó eseményére a protestáns felekezetek egy-egy kórusát hívták meg énekelni a Budapest-Kálvin téri református templomba. A reformátusok, evangélikusok, baptisták, metodisták, pünkösdisták változatos műsorral készülnek. Közösen a 100. zsoltár bibliai szövegének Tarnóczy László féle feldolgozását éneklik az énekkarok.

Református Énekek

2018. július 07.  szombat   19:30
Budapest, Művészetek Palotája
Koncertsorozat a református gyülekezeti énekek népszerűsítésére, értékes énekeink megőrzésére, amely összehozza a közel és távol élő reformátusokat, hogy együtt énekelve dicsőítsük Istenünket. A nagyszabású zenés áhítat - koncerten a közönség is beszállhat énekelni a több száz fős kórus mellé. Az énekeket a legnagyobb magyarországi orgona kíséretében hallhatjuk felcsendülni.

Emlékkoncert Gergely Ferenc emlékére

2018. június 09.  szombat   19:30
Budapest-Belvárosi Ferences templom
Sárosi Dániel debreceni orgonista koncertjén az orgonaművekhez kapcsolódóan kamarakórusunk Johann Sebastian Bach Schübler-koráljait énekli, valamint a Jövel teremtő Szentlélek gregorián éneket latin és magyar nyelven.

Piliscsabai Egyházzenei Napok

2018. május 13.  vasárnap   17:00
Piliscsaba, Pázmáneum, Stephaneum épület
Örömmel térünk vissza Piliscsabára, ahol minden évben megrendezik az Egyházzenei Napokat, helyi, budapesti és más egyházi kötődésű énekkarok, zenészek közreműködésével. Kórusunk három különböző korszakból énekel egyházi kórusműveket.

Karvezetés diplomakoncert

2018. április 27.  péntek   19:30
Budapest, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Nagyterem
Galambos Ádám kórustársunk karvezetés diplomakoncertjén kórusunkkal közreműködünk Johann Sebastian Bach: Nun komm der Heiden Heiland - BWV 61. kantátájának előadásában. A Zeneakadémia hallgatóiból alakult kamarazenekarral közös előadás.

Énekes szolgálat Virágvasárnapon

2018. március 25.  vasárnap   10:30
Budapesti Kálvin János Református Idősek Otthona
Virágvasárnapi szolgálatunk, melyen megörvendeztetjük az Otthon lakóit néhány szép kórusművel. Műsorunkon genfi zsoltár és bibliai zsoltárszöveg feldolgozások Claude Guodimeltől, Kodály Zoltántól, Máté Jánostól, valamint Duruflé, Miskinis, és Farkas Ferenc tollából.

Bach Mindenkinek Fesztivál

2018. március 24.  szombat   17:00
Budapest, Kálvin tér
Korálok, kórus- és kamaraművek csendülnek fel a belvárosi utcákon, tereken Johann Sebastian Bach születésnapján. Bach korálok dallamai csendülnek fel fúvós zenekari kísérettel a Kálvin téri református templom lépcsőin, melyhez bárki csatlakozhat. Énekeljünk együtt!