Kezdő
Koncertek
Kapcsolat

Múltbeli koncertek, alkalmak

« korábbi évek
későbbi évek »

Bréma-emlékhangverseny

2004. december 03.  péntek
Budapest, I. kerületi Önkormányzat aulája
A brémai kórusolimpián énekelt darabokat önálló hangversenyen is előadtuk ismerőseinknek, rokonainknak, barátainknak, hogy magyarországi közönségünk is hallhassa kitartó munkánk gyümölcsét.

Bérces Ágnes karvezetés diplomahangversenye

2004. november 30.  kedd   18:00
Budapest, ELTE Jogi karának épülete, díszterem
Bérces Ágnes diplomahangversenyére egy nagyon különleges darabot tanított meg kórusunknak, Josef Swider Pater noster című művét, mely a Miatyánk latin szövegére íródott, és az ember imádság közbeni belső vívódásait adja vissza. Kórusunk és karnagyunk is megszerette ezt a művet, többször is előadtuk már.

Őszesti koncertek, önálló hangverseny

2004. november 12.  péntek
Piliscsaba-Klotildliget, református templom
Az "Őszesti koncertek" hangversenysorozatán a közönség kiváló művészeket hallhat minden év őszén a Piliscsaba-Klotildligeti református templomban. A nívós eseményen, melyen fellépnek kórusok, orgonisták, hangszeres együttesek is, kórusunk idén is önálló hangversenyt ad Piliscsabán.

Református iskolák találkozója

2004. október 30.  szombat
Budapest Sportaréna
Kórusunk legnagyobb része a Baár-Madas Református Gimnáziumban végzett tanuló, így együtt a Baár-Madas Vegyeskarral énekeltünk az órisái összkarban ezen a nagyszabású rendezvényen a Sportarénában.

A brémai kórusolimpia magyar résztvevőinek ünnepi koncertje

2004. október 16.  szombat
Cegléd, református Nagytemplom
A magyar kórusok nagyszerű szereplését ezen a ceglédi találkozón ünnepeltük meg egy közös hangversennyel, melyen minden kórus a versenyen előadott műveiből válogatott. Az összkar a koncert végén Kodály Zoltán: A magyarokhoz című művét együtt énekelte.

Zsoltár-délután

2004. szeptember 12.  vasárnap
Budapest, Városligeti Fasori református templom
A zsoltáréneklő sorozatunk következő tagja, melyen a református énekeskönyv genfi zsoltárdallamai hangzanak el Pálúr János orgonaimprovizáció-kíséretével.
A koncert célja, hogy az istentiszteleti alkalmakon igen ritkán énekelt zsoltárokat is megismertessük.

Kórusolimpia

2004. július 17.  szombat
Bremen, Glocke - Konzertsaal
"Gemischte Kammerchöre" - "Vegyes kamarakórus" kategóriában indultunk az olimpiai versenyben.

Kórusolimpia

2004. július 16.  péntek
Bremen, Liebfrauenkirche
"Musica sacra" kategória - olimpiai verseny

Kórusolimpia

2004. július 16.  péntek
Bremen, Glocke - Konzertsaal
"Gemischte Kammerchöre" kategória - minősítő verseny

Kórusolimpia

2004. július 15.  csütörtök
Bremen, Liebfrauenkirche
"Musica sacra" kategória - minősítő verseny

Kórusolimpia

2004. július 13.  kedd
Bremen, Lloyd-passage
"Freundschaftskonzert" - baráti koncert Bréma közterén

Református Énekek III.

2004. május 30.  vasárnap
Budapest, Zeneakadémia, Nagyterem
A Református Énekek elnevezésű hangversenysorozaton 2002 óta a reformátusok használatára kiadott énekeskönyv zsoltárai, fohászkodásai és énekei szólalnak meg 300 fős kórussal, szólistákkal, orgonakísérettel.
Idén először a rendezvénysorozat nemcsak a Zeneakadémián, hanem Református Zenei Fesztiválként 3 napon át több templomi rendezvényen, felállított színpadon, fáklyás meneten, kiállításon hirdeti a református értékeket, művészeti kincseket.

X. Piliscsabai egyházzenei napok

2004. május 15.  szombat   17:00
Piliscsaba, Plébániatemplom
Nagyszabású rendezvénysorozat keretében református, evangélikus, katolikus kórusok és együttesek énekelnek és zenélnek Isten dicsőségére Piliscsaba templomaiban és a Pázmáneum dísztermében. A rendezvények ingyenesek, mindenkit szeretettel várnak!

Eufonia - ünnepi hangverseny

2004. április 30.  péntek   19:30
Budapest, Zeneakadémia, Nagyterem
Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása alkalmából a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége (KÓTA) ünnepi hangversenyt rendez a Zeneakadémia Nagytermében. Magyar zeneszerzőink művei után a kórusok együtt éneklik el az EU himnuszát, Beethoven IX. szimfóniájának Örömódáját.
Az eseményt a Bartók Rádió és a Duna Televízió is közvetíti.

Jótékonysági hangverseny a Máltai Szeretetszolgálat javára

2004. április 16.  péntek
Budapest, Tamás Alajos Közösségi Ház

Zsoltáraink, dicséreteink

2004. április 11.  vasárnap   15:30
Budapest, Városligeti Fasori református templom
"A Krisztusnak beszéde lakozzék ti bennetek gazdagon, minden bölcsességben; tanítván és intvén egymást zsoltárokkal, dícséretekkel, lelki énekekkel, hálával zengedezvén a ti szívetekben az Úrnak." Kolossé 3:16
Ennek jegyében éneklünk húsvéti református énekeket több kórussal és orgonakísérettel ezen a délutánon.

Zsoltár-délután

2004. február 08.  vasárnap
Budapest, Városligeti Fasori református templom
A zsoltáréneklő sorozatunk első tagja, melyen a református énekeskönyv genfi zsoltárdallamai hangzanak el Pálúr János orgonaimprovizáció-kíséretével.
A koncert célja, hogy az istentiszteleti alkalmakon igen ritkán énekelt zsoltárokat is megismertessük.